Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Igazmondó álomjáró

2010.01.30

Kikötöttünk.
Én pedig, majd bepisiltem. Elfutottam a megfelelő kabinhoz. A hátitáskám csak úgy útközben dobtam el. Mégis elém, be a kabinba esett. Beléptem, fordultam. Direkt keresztebe tett lábbal, hogy az is segítsen a visszatartásban. Már kirázott a hideg a megkönnyebbülés előérzésétől. Már csaptam az ajtót, de Ő betaszította, és rám kiabált.
- Nem lehet ilyenkor már!
- De lehet. - mondtam kicsit fintorogva.
- Ha állunk? Soha! -rázta meg fejét.
- Na csak figyelj!
Lehúztam a nadrágomat, és rápillantottam. De ez a barom, csak felhúzta az egyik szemöldökét, és kérdően nézett rám. -Basszus! ezt így nem lehet.- Egy rövid sóhajjal, felhúztam magara a már letolt ruhát. Megfogtam az ajtót, hogy kimenjek, de éreztem, hogy gyengül a tartása. ˝Most megvagy!˝ mosollyal, be akartam ismét vágni az ajtót. De Ő, semmi kis mozdulattal könnyedén a küszöb, és az ajtó közé tette jobb lábát. Végigpásztáztam, a lábától az arcáig. Legyőző, kaján vigyor ült ki rajta.
Föladtam.

- Jössz játszani? -dugta orrom alá a pingpong ütőt.
- Nem tudok.
- Megtanítalak.
- Nem akarom, hogy megtaníts!
- Nem tudom miért kiabálsz, a füleim jók.
Gyerekesen elmosolyodott, és leült mellém a lépcsőre. Én Leslie L. Lawrence-et olvastam. Ő pedig a hangyáknak akadálymentesítette az utat.
Bevörösödött minden.


Távolról néztem Őt.
Nagyijával tollasozott. Makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy megtanítsa elütni a tollaslabdát. Szegény, már a koránál fogva is fáradt volt. -Még a végén, rosszul lesz. Hát nem látja!?- Közben kioktatóan, szinte bántóan beszélt vele. Nem is értettem. -Miért nem vágja valaki nyakon?!-
- Ne így fogd azt az ütőt nagyi! Nem érted? Így kell feldobni! -mutatta- Mert kézből, nem ér az indítás.
-Na ebből elég! Majd én megmutatom!- Míg Ő a tollaslabdákat szedte össze, én elvettem nagyijától az ütőt. Rámosolyodtam. Nagyi, csak egy halk, de hálás köszönöm-öt lihegett.
- Szóval most te jössz? - fordult felém- megnézzük, mit tud a kis pisis…
Motyogott még valamit, de nem értettem.
Nyerésre álltam, mégis ő dúdolgatott. Ütöttünk még párat, mire Ő feldobta az ütőjét a magasba. Hangosan énekelt, számomra ismeretlen dalt, és táncolt. Mindenki felugrált az asztaloktól, és körbefogták. Tudtam, hogy valami nincs rendben.
Sosem kérdeztem rá.


Tiszta egű ezüstös éjszaka volt. Egy mező közepén ültünk. Tücskök hangos dala, bogarak halk koppanása hallatszott. Ahogy ˝ragadós˝ lábaikon, mégis kifogott egy-egy fűszál, vagy egy falevél. Csúszóssá vált, és nem adta magát. A bogár leesett. A hold már félúton járt.
- Látod a csillagokat?
- Igen. -lerántott maga mellé-
Feküdtünk.
- Lelkek. Hallod?
- Szeretném.
Sokáig csak a szúnyogok voltak vendégeink. Meg sem mozdultunk. Nagyon halkan, elkezdett énekelni. Ujjai a kézfejemen koppantak ütemet. Ismerős volt a dal. De nem tudtam honnan, és miért.


- Gyerünk már! -üvöltöttem zihálva.
Ő csak szökdécselt, mellettem, és veszettül jól érezte magát, de az én szívem majdnem kiesett.
- Föl a fára! -üvöltöttem újra.
Épphogy fölmásztunk, a kutya már alattunk ugatott. Szeretem a kutyákat, de…
Az ujjai, a kézfejemen koppantak ismerős ütemet.
Egy reccsenés ébresztett. A kutya még mindig alattunk vicsorgott.
- Ez így nem lesz jó. Lassan lemegy a nap, és mindenki minket fog keresni. -kezdtem aggódni.
Megindult lefelé a fáról, bennem meg megfagyott a vér. Elzsibbadtak végtagjaim, megállt bennem a lüktetés. Éreztem ereimben a fájdalmat. Rá akartam szólni.
- Holnap nem lehetek veled, ha hamarosan nem veszem be a gyógyszereim.
Leért. Megállt a kutyával szemben. Morogtak. Nem tudtam levegőt venni. Elkezdett futni a fa körül. Hol a kutya volt elől, hol pedig Ő.
Hangos mosollyal énekelt.


A nappali kicsi volt, és zsúfolt. Párnák a földön, a széken, az asztalon, és a kanapén. A kanapén volt még egy gömbakvárium. Abban pedig valamiféle darálék. Halkan és tompán szólt a zene. De nem láttam a tárgyat, amiből szólhatott volna. Nagyi bekiabált nekem a szobájából.
- Tényleg nem jössz velünk kedvesem?
Megfordultam, és válaszolni akartam, de elviharzott az ajtó előtt. Megfogtam az üveggömböt.
- Azt ne! Senkinek nem engedi. Azért őrjöngeni kezd. - állt meg az ajtóban, és sajnálattal rám mosolyodott. Majd tovább futott valamerre, és vele mindenki sietett, kiabált és készülődött.
Csak a nappali volt mozdulatlan. Az izgatott hangok, csak foszlányokban szűrődtek be. Ahogy a nap is. Végigfutott a szekrényen, és szelíden lecsúszott a kanapéról is. Átsétált kissé ezüstösbe a tarot kártyán, majd ráhuppant a párnákra. Redői közt eltűnt, és beleszundított annak árnyékába. A nyüzsgő kuckó, csendes birodalom lett.
Az üveggömb! Onnan szólt tompán a zene. Megfogtam megint, és körbeforgatva nézegettem.
Ő ott állt az ajtóban. Mosolyogva nézett.


Dughagymát ültettünk. Hiába mondtam, hogy sorba kell. Ő csak nevetett, és össze vissza ültetett. Mindig kettőt egy helyre. Mondván, párban legyenek. Rohantam utána a kannával, de nem tudtam már követni őt. Locsoltam ott is, ahol talán nem is jártak kezei.
Szinte kergetőztünk.


- Ma nem kell a gyógyszer. Anélkül akarok veled lenni.
Egy gravírozott virágos üvegkancsó volt a kezében. Benne vöröses lé.
- Tea. -cinkosan elmosolyodott- Citromos.
- Ropi. -nyújtottam neki a zacskót.
Rám sem nézve, kihúzott egyet belőle, és valamiféle transzba esett. Le sem vettem a szemem róla.
Én gyors, és apró mozdulatokkal belemetszettem a számba egyszerre kettőt is.
Ő pedig elkezdte morzsolni. Mégpedig úgy, hogy eldugta felét a markába. Titkos módszerrel, finom darát készített varázslatos ujjaival. Nem kért a ropiból többet.
Mintha cipzárat húztak volna le, nyakától a köldökéig megnyílt. A transzba esett ember, ide bújt vissza. Aki pedig maradt, mosolyogva kancsót emelt, és felém bökve tekintetét.
Így ivott az egészségemre.


Szemöldökét összehúzta. Csukott szemei közt cikáztak érzelmei. Lelke mélyéről fel-feltörve kiült rajta a bánat, a fájdalom, és minden mit irántam érzett. Gyönyör érzés volt ez. Mégis nagyon féltem.
Nem toltam el magamtól. Pedig már vagy tíz perce állt előttem. Száját a számhoz tapasztva. Csak az én szemem falta nyitva őt. Mindent akartam belőle. Keze a vállaimon. Szorított. Úgy éreztem, ujjai belemélyednek a húsomba. Lassan a bőröm alatt, átkúszott az érintés a hátamra. Onnan ki, majd felfelé simogató mozdulattal, elért a tarkómhoz. Majd egészen körbe fonta testem. Mint a pók.
Elrakott magának örökre.



Ő tegnap elutazott.
Másnapra hatalmas hó esett.
Se nap, se hold nem vesz körül.
Csak a fehér rengeteg…
És egy dal. Neked.



(Demjén Ferenc: Hiányzol… )

Nem ébredek fel szívesen
Már a részegség sem old fel, azt hiszem
Oldjon fel az ég önző vágyaim alól
Míg hiányzol…

A baj, hogy minden arról szól
Az idő mindent elrabol
Mert Ő hozott el hirtelen, és Ő sodort tovább
S még hiányzol…

Ref.:
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Telve a reménnyel: aki elment vár még rám
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám
Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám
Nem büntethet az ég, ha így állok eléd
Lelkemben bűntelenül
Mert hiányzol…

Az utcán épp, hogy létezem
Csak egy arcot, csak egy színt keres szemem
De rólam bárki tudja, hisz a homlokomon áll
Még hiányzol…

Ref.:
Én szállok az idővel és a széllel szembe talán
Ma is telve a reménnyel: aki elment vár még rám
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám…
Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám
Nem büntethet az ég, ha így állok eléd
Lelkemben bűntelenül
Mert hiányzol…

 

Megjegyzés: N.R.R.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hagyjuk

(Nyalka, 2010.08.04 08:40)

A nyaktiló kellett ahhoz, hogy írni tudj? Érdekes, de érthető. Pain is your best friend, huh? Akkor ez egy jobbeset volt?

Re: hagyjuk

(-M-, 2011.08.27 23:52)

Valahogy elhallgatott minden bennem. Ha meg kéne szólani a lelkemnek, az csak egyről, de mindig ugyan arról szólna. Förtelmes! Most valóban kéne az a nyaktiló... Hol vagy most? Mi történik az ismeretlenben? Miért most? És mikor újra? Volt? Volt .... vagy csak azt szerettem volna. De nem én!

Igazmondó álomjáró

(-M-, 2010.07.11 22:31)

Kedves Glad!

Megijesztesz.

Nem akarok róla beszélni! Nem segítek, hisz mindent tudsz. Csak tudnám honnan! Ismerlek? Vagy kéne ismernem? Talán az egyik barátja vagy? Avagy az ellensége? Közel járok?
Igen.... az idő. Mindent elvesz. Nem gyógyít, és még inkább megköt a múlthoz. Szinte behúz... magába szív.... és elemészt örökre. Haraplak... piros ajkak....
Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

József Attila 1923. jan. 1.

szépet -M-

Igazmondó álomjáró

(Glad, 2010.06.29 23:37)

Kézcsókom Kedves....

Ez nagyon tetszik! Képek, egy történetről. Lefordíthatom?
A srác beteg. Önfejű. Akaratos, és nagyon szeret. Szép lassan, de megtalálták egymást... Amikor visszabújik magába...
Más személyiség. Mintha vele, más életet élne. Valami titkos, valami rejtélyes kapcsolat.
Segíts! Közel járok?
A hiány érzése, nem jó! Legyen az tárgy, étel, vagy ember... és akkor ott van az idő, ami közhelyesen, (vagy sebhelyesen) hangzik, de Ő az igazi ellenség! Mindent elvesz, és megront!
Nemrég még,.... kívánatos voltam. Piros alma... Harapj, harapj, vagy én haraplak!

A mosolyodra volnék kíváncsi.... A lelked alapján, az a legszebb benned. (bár ritka..jól érzem?)

Nagy tisztelettel: Glad

Igazmondó álomjáró

(-M-, 2010.06.07 23:51)

nemmelversz! :) Csak nem félsz?!

Én is félek...Nem is kicsit.
Kialvatlan vagyok, és ezért zuhanok az alvásba. Álmok nélkül zabál fel a hajnal. Kipirosodva, megizzadva ébredek, s a semmivel lihegek forró leheletet. Ha színt kéne írnom róla, tejfehérrel jellemezném. Mint a köd, mi megbújik a fák törzsei között. Fésülve surran a fűszálak között, alig megérintve befonja az árvalányhajat. Nem dalol madár, még csak nem is rikkant. Elveszne a ködben. Láncára fűzné a halál. A fészek, és annak alja... már csak susog. Akár a szél....
Megyek. Talán ma végre újra álmodhatok.

Amit nekem választottál, köszönöm. :) Szeretem...

Repülnék.... én nem akarok táncolni.
http://www.youtube.com/watch?v=IWDf-3SuGdg

gyerünk

(nemmelversz, 2010.06.07 02:12)

Na, már a fölvezetésből sjtettem, hogy mi következik. Mást mondjuk nem is sejthettem. Az egyetlen dal, amit hallottam Tőle az pont ez a Hendrix-átirat. A Music-on, azon a francián, tudod. Azzal alaposan beleválasztott. de nem mentem utána, azt hittem csak földolgozni tud (én meg pont azt nem:().

A tiéd. Neked vadásztam. Rólad szól.

Nem volt semmiféle kopp. Az ilyesmi mindig hopp, mert tudatosul, hogy mit szabad, mit nem. Az állomáson táncoltam. Erre: http://www.youtube.com/watch?v=mZpUcp-wgKM

Igazmondó álomjáró

(-M-, 2010.06.07 00:30)

Fehér, vagy fekete cica.. tök mindegy. Semmi olyan nem fog történni, aminek nem kell, hogy megtörténjen!
Csak néha tudnám, hogy a belekezdett dolgoknak, miért nincs meg a végük!? És ami nekem a vég, az másnak miért a kezdet? Nem akarom, hogy háttal keljen mennem. :(
Milyen élmény? Mitől volt kopp?
Öreg ördöghold.... :) Kell nekem. :)
Hallod a szelet?
http://www.youtube.com/watch?v=9ywoFZ4ESDU

Még mindig nemtudomki....

dedededede

(Nemnemnem, 2010.06.06 23:54)

Tényleg kicsit nehéz a fölfogásom. Kellett ez az új élmény, hogy leessen. Nominális, mi? Nem túl inspiráló :(. Pedig kétszer is elment előttem egy fehér macska. Gondolom, semmi jót nem jelent. Ahhoz háttal kéne mennie, igaz?
http://www.youtube.com/watch?v=-YqEYmG3nus

Igazmondó álomjáró

(-M-, 2010.06.06 00:15)

Nem szoktam prózákat írni. Azok nekem nem mennek.
Én is buta vagyok ehhez. "Olvasatlan".
Ha írok valami hasonlót, azt azért, mert álmodtam. És az álom nálam sokkal erősebb volt. Függönyt húzott a nappalom elé, és elfedte ígéretét. Sötét éjköpenyét rám kényszerítve kínzott, míg át nem adtam magam áldozatul. Vörös vérem kék tintává váltottam meg, és belehajtottam fejem a giotinba....
A kosár épp arcomba vakított, s vált hófehér papírrá. Már csak az időnek áldoztam. S halk mormolós imám közepette, bevégeztetett.
Elég kezdő vagyok. De szeretnék tanulni, és varázsolni. Azt már tudom, az álmaimra, a vágyaimra szükségem lesz. Már csak a tapasztalat hiányzik. Úgy érzem, elkéstem vele... talán.

http://www.youtube.com/watch?v=ODvewVAbI1w

"Majd elmesélem (egyszer)."
1x. Mondjuk ami után elolvasod ezt. Na, mit szólsz hozzá?
Szépet álomból.

Na...

(Nemeztelenítés, 2010.06.05 19:08)

Parahegyek nőttek ki az éjjel. Pont nagyon nem hiányoztak. Vis maior, de nem velem. Viszont segítettem majrézni meg mást is. Majd elmesélem (egyszer). Szemhunyásnyit nem aludtam. Ne haragudj, dolgoztam eddig, de nem fogok tudni ma odaérni, ne haragudj. Muszáj lefeküdnöm pár órára, mert ülve elesek. Szép, szomjoltásban gazdag hétvégét neked.

Kifejt...éééééééés................

(Nemá', 2010.06.05 04:28)

Hogyne. Krákogások, nyelvbotlások, tüsszentések és a nagy történetek közötti vékony, de pontosan becélzott mezsgyén, félúton. Vagy: az állandóan újramesélt történetek közti, soha el nem mondott történetek. Hasonlót sem láttam még. Megy ez neked. Praktikus és modern is. Buszra várva párat el lehet olvasni. Na, most jutott az eszembe a megfejtés. Haiku prózában. Végülis verset írsz rímek nélkül. Ha Te tényleg most indultál, akkor nem tudom mi lesz belőled, de kábé bármi. Igaz, nem vagyok valami olvasott, de ez nem visszatáncolás akar lenni. Nagyon ügyes vagy.
http://www.youtube.com/watch?v=ykT8OXsZoj4

Igazmondó álomjáró

(-M-, 2010.06.04 20:08)

Szia Netuddmeg (Netuddki)!

Szerinted zseni volnék? Mitől is? Kifejtenéd bővebben?

:) -M-

Netuddmeg

(Netuddki, 2010.06.03 23:00)

Te vagy a zseni.